Charente termékeny tája már a 3. században arra ösztönözte a keltákat, hogy szőlőt telepítsenek a vidéken. Az első szőlőültetvényeket a La Rochelle-től a szárazföld belseje felé eső területen telepítették. A tenger közelsége és a régió számos folyója által biztosított jó szállítási feltételek La Rochelle-t, a terület fővárosát, de a Charente-folyó mellett fekvő Cognac városát is, már a korai időkben nemzetközi kereskedelmi központokká tették. A rómaiakat a virágzó tengerisó-kereskedelem vonzotta ide. A terület számos sóútvonal kiindulópontja volt, ahonnan a tengervíz lepárlása révén nyert „fehér aranyat” Európa minden részébe exportálták. Ezen a területen akkoriban Aunis, Saintonge és Angoumois provinciák terültek el. Probus római császár, aki i.sz. 276-282 között uralkodott, egész Galliára kiterjesztette a borászatok létesítésére és a bor előállítására vonatkozó jogot.

Nagy Károly idejében (768-814), aki a bortermelést kifejezetten támogatta, a régió feltörekvő területnek számított. Az igazi terjeszkedés a 11. században indult meg, amikor az észak-európai országokba tartó sószállító hajók helyi borokat is elkezdtek szállítani. A helyi kereskedők kiterjedt kapcsolatokat építettek ki a dániai viking királysággal, Skóciával, az andalúziai mórokkal, bort szállítottak az ír kolostorokba, és a brabanti (mai Belgium) hercegi udvarba.

Ekkor borászatok jöttek létre a tengerparttól távolabb eső területeken is, különösen a Charente-folyó mentén. A Poitou-dinasztiába tartozó X. Guillaume akvitániai herceg (1127-1137) egy nagy borászatot alapított a környéken „Vignoble de Poitou” néven. Bár a hercegség központja Bordeauxban volt, a herceg jobban kedvelte a Charente-folyó torkolatánál fekvő La Rochelle-t. A város kikötőjét kibővítette, és Nyugat-Franciaország legjelentősebb kereskedelmi központjává fejlesztette. A gazdasági siker sok betelepülőt vonzott ide, köztük a borászatban járatos szakembereket is, akiknek köszönhetően a helyi borok hamarosan erős konkurenciát támasztottak Franciaország egyéb borrégióinak, illetve a rajnai és moseli boroknak is. A helyi borok sikere a Poitou borászat Saintonge és Angoumois régiókba történő átterjeszkedéséhez vezetett.

X. Guillaume lánya és örököse, Akvitániai Eleonóra első házassága VII. Lajos (1137-1180) francia királlyal, illetve második házassága a későbbi II. Henrik angol királlyal (1154-1189) új üzleti lehetőségeket nyitottak meg a régióbeli borkereskedők előtt. Anyjához és nagyapjához hasonlóan Akvitániai Eleonóra fia és örököse, I. Oroszlánszívű Richárd (1189-1199) is a hercegség északi területeit részesítette előnyben. Halála után öccse, Földnélküli János király (1199-1216) privilégiumokat adott Cognac városának, amelyeket a helyi borkereskedők ügyesen ki is használtak. 

Bordeaux először csak 1224-ben tudott kijutni boraival az angliai piacokra, miután hűségesküt tett az angol király mellett. La Rochelle és hátországa azonban hagyta, hogy a franciák meghódítsák, és a francia királyság részévé vált. Még ugyanebben az évben be is mutatták a mai konyakrégióban termelt borokat a francia királynak. A bortermelők számára azonban ez a politikai döntés hosszú távon végzetesnek bizonyult: az angol csapatok rendszeresen elpusztították az ekkor már a francia királyság délnyugati határtartományának számító területet. Eközben az angol fennhatóság alatt álló szomszédos Bordeauxban megkezdődött a megállíthatatlan felemelkedés a borok csúcskategóriájába. A francia királyságon belüli konkurrensek sem tétlenkedtek: a Loire-völgy borait gyorsabban el lehetett szállítani a francia királyi udvarba, ami ebben az időben – amikor a pincehigiénia és a borok eltarthatósága még messze elmaradt a maitól – azt jelentette, hogy az ottani borok nagyobb valószínűséggel voltak ihatók a királyi udvarba történő megérkezésükkor.

Többszáz nehéz esztendő következett, amely alatt Charente borai teljesen a feledés homályába merültek. A szőlőültetvényeket kiirtották, a helyükön a Grande és Petite Champagne területeken búzát kezdtek termeszteni, a mai Borderies, Bois ordinaires, Bons Bois és Fins Bois termőterületekre pedig erdőket ültettek; innen származik a területek neve is (champ=mező, bois=erdő). A bortermelés viszont – bár háttérbe szorulva és lényegesen szerényebb méretekben – továbbra is fennmaradt.